2015. december 31., csütörtök

Évzáró fakeresés Lóréven

Az év zárásaként még tettünk egy felfedező túrát a Csepel-szigeten, a már feltérképezett lórévi területtől délre. A lórévi Óriások Ligete jól látszik az adonyi kikötőből:


Lórévi hétszázasok:


Az előző fás területhez közel, de ahhoz szervesen nem kapcsolódva egy feltöltődő holtág mentén nagy fák sorakoznak. Ez egy ötszázas fűz:


Van itt hatszázas is, amit májusban már mértünk Pósfai Györggyel (>). Most az első új listás találat egy 620 cm-es nyárfa volt:


A Duna tovább apadt a legutóbbi kirándulás óta. A mederből egyre-másra bukkannak elő furcsa tárgyak:


A folyó mentén tovább haladva egy rét szélében egy fűz sötét lombja tűnt fel. Ahogy közelebb értünk, egyre inkább látszott, hogy komoly fával van dolgunk.


Teljesen egészséges, magas törzsű fa. Korhadásnak, gombásodásnak nyoma sincs. Törzskörmérete 725 cm.


Kerek koronájú, minden oldalról tökéletes:


Mellette 500-700-as füzek ligete kezdődik, igaz a vastagabbak rendre alacsonyan elágazók.


Van itt pár többtörzsű nyárfa is, kedvünkre mérhetünk igen nagyot:


A sűrűből kiérve a lórévi liget kistestvére fogad szép nyarakkal, füzekkel. A legnagyobbak nem sokkal maradnak el a listás, 6 méteres törzskörmérettől.


Itt egyhangú nemesnyár-telepítés kezdődik, amiben szerencsére megkíméltek egy-két öreg fát. Ez a nyár 660 cm-es:


Ennek túloldalán holtág kezdődik szép füzekkel. Amint jó helyet kerestem a fényképezéshez, elképesztő dagonyába keveredtem és igen kínos perceket éltem át. A csizmám majdnem elmerült a hideg sárban, de valahogy sikerült kikecmeregni.


Van itt pár hatszázas fűz is. 605 cm:


625 cm:


Ötszázas füzek katonás sora:


Olyan területekről húzódott most vissza a víz, amik láthatóan nagyon ritkán kerülnek szárazra.


Ez a terület pár évtizede még csak homokzátony volt. Azóta valódi sziget és szép füzes alakult itt ki:


Meglepően alacsony most a Duna:


Öreg, égett fűz dacol az elemekkel egy  kőgát tetején:


2015. december 28., hétfő

Újra a Csepel-szigeten

A lórévi találatokon fellelkesülve újra a Csepel-szigetre látogattunk el. Ezúttal a Tököl melletti Urbanica-szigetet vettük célba. Egy része a Fővárosi Vízművek védterületéhez tartozik, ahová engedély nélkül nem szabad belépni.


A felderítést a sziget déli csücskénél kezdtük. Mindjárt a legelején mellbevágó élményt nyújtott egy 920 cm-es nyárfa az ivóvízkutak közvetlen szomszédságában:


Nem az a tipikus magas törzsű fajta, de a kritériumoknak megfelel és megvan szükséges "nagyfa-élmény" is. Ez az első 900-as találatunk.


Szép nyárfa a kutak közötti területen:


A mindent elnyelő ködben kíséretként haladtak el mellettünk a dunai uszályok.


Friss hódrágásokat és egy hódvárat is láttunk:


A sziget igen sokszínű, az egyhangú fiatalosokat és nyakig érő aranyvesszős tisztásokat helyenként öreg ártéri erdők váltják:

 
A tököli révnél. Mire a sziget északi végéhez értünk, még egy 600-as füzet találtunk. A terület nagy részét átnéztük, így már nem számítottunk sok érdekességre. A Duna mellékága mentén, a sziget keleti oldalán indultunk vissza.


Pedig a nagy fák zöme csak ezután következett. Szinte rekord alacsony vízállásnál a meder most majdnem teljesen száraz volt. A partoldalban egymás után tűntek fel a vastag fák. Ez a 615 cm-es nyár mintha valamikor elvesztette volna a koronáját:


Tipikus:


A ködben alig lehetett látni, a nagy fák körvonalai egymás után rajzolódtak ki. Itt egy derék 500-as fűz tűnik fel:


Ez a gömböc fűz 725 cm-es:


620 cm-es fűz ködbe vesző koronával:


A kidőlt fák maradványai helyenként teljesen elborították a medret:


Egyszer csak feltűnt egy kapitális nyárfa. Klasszikus alak, 750 cm-es törzskörméret. 900-as nyár ide vagy oda, számomra ez volt most a kirándulás igazi nagy fája.


Bal oldalon a nagy nyárfa, vele szemben pedig egy 710 cm-es fűz, az ilyen is ritka látvány:


Helyenként van még egy kis víz a mederben:


635 cm-es fűz feketéllik a távolban:


Bőven ránk sötétedett mire végeztünk, összesen 11 listás fát találtunk. Ez a hely teljesen más jellegű, mint a lórévi, de hasonlóan gazdag nagy fákban. Megint megállapítottuk, hogy a nagy nyár- és fűzfákból sosem fogunk kifogyni, bőven maradt még felfedezni való ártéri terület.

Szabadbattyán

A szabadbattyáni vasútállomás közelében, a Sárvíz és a Sárvíz-malomcsatorna által közrefogott területen áll egy pazar nyárfa. A 620 cm-es törzskörmérethez toronymagas, erdőnyi korona társul. Kevés hasonlót láttam eddig:


Érdekes módja a fázásnak a vonatos fakeresés. A martonvásári és a tárnoki után ezt a fát is utazás közben, a vonat ablakából pillantottam meg. Nem messze tőle a Sárvíz bal partján tépett, hiányos törzsű 615 cm-es öreg nyárfa áll:


Tipikus Fejér megyei táj Szabadbattyán határában: